2013. augusztus 1., csütörtök

SEO szövegíró tippek a láthatóbb tartalomért

A blogolás egészen új dimenziókat nyitott meg az online reklám területén is, ráadásul a legtöbben nem kizárólag a haszon  céljából blogolnak, hanem azért, mert örömüket lelik benne.

A SEO szövegírás fontos területe a blogolás, legyen az saját blog, vagy vendégposztolás másoknál.

Persze, néhány extra olvasóra senki sem sem mondana nemet. Ha szeretnéd növelni oldalad látogatottságát, fogadd meg ezt az öt seo szövegíró tippet:

1. Használj saját domaint, egyedi URL-t!

Népszerűek az ingyenes wordpress és blogeres felületek, de keresőoptimalizálás szempontjából jobb, ha az oldalad nem egy másik domain aloldalaként jelenik meg – így ugyanis a különböző keresőmotorok sokkal nehezebben találnak rá bármilyen információra, hiszen az el van rejtve egy hatalmas olvasztótégely aljára. Persze vannak, akik szerint a blogportálokon jobban teljesíthetnek a tartalmak, de én nem találkoztam ezzel.

Saját URL-t vásárolni egyáltalán nem nagy tétel, egy domain regisztráció tárhellyel együtt is 10 ezer alatt kihozható, és a jobb Google találat reményében igazán megéri azt a pár ezer forint befektetést. Azt is javaslom, hogy használj mindig az országnak megfelelő domaint, tehát itthon a .hu. Maga a domain lehetőleg ne legyen több 10-12 karakternél, csak ha valami nagyon speciális és értelmes, akkor.

2. Használj kulcsszavakat!

Egy kis kutatással azonnal kiderítheted, mik a számodra a legmegfelelőbbek. A Google Adwords kulcsszóválasztója például ingyenes és jól használható: csak írd be azt a néhány kulcsszót, amit megfelelőnek gondolsz, és program azonnal további javaslatokat ad, ráadásul azt is megtudhatod, hogy ezekre a szavakra, kifejezésekre hányan keresnek és hányan hirdetnek – vagyis mekkora a konkurencia.

Céges blog írás előtt használd ezeket a kulcsszavakat lehetőleg a címekben, címkékben és a szövegben is, de ne vidd túlzásba, mert az élvezhetetlenné teszi a szöveget, ráadásul a Google is észreveszi, és megbüntethet a csalásért.

3. Írj jól! Tulajdonképpen ez a legfontosabb.

A szépen, világosan megfogalmazott, adatokkal alátámasztott, megbízható és hasznos információt az emberek megosztják, ez pedig újabb és újabb olvasókat generál. Győződj meg róla, hogy csak hiteles forrásból származó információkat kezelsz tényként, és a szövegedben nincsenek nyelvtani vagy helyesírási hibák! Azt mondanom sem kell, hogy egyedi legyél, ne másolj sehonnan!

4. Használj hivatkozásokat, linkeket!

Helyezz el hivatkozásokat a saját oldaladon, és gondoskodj róla, hogy más, hasonló tartalmakat gyártó oldalakon is megjelenjen az oldaladra mutató hivatkozás. Ez már önmagában is nagyobb olvasottságot generálhat, de az oldaladra mutató linkek a keresőmotorok munkáját is segítik, így jobb Google találatokat kaphatsz.

5. Ami egyszer bevált, beválik legközelebb is

A Google Analytics segítségével nyomon követheted, milyen típusú tartalmakat olvastak a legtöbben, melyikre érkeztek a legtöbben a közösségi oldalakról, milyen keresőszavakra, milyen időpontokban voltak kíváncsiak az emberek. Megtanulhatod a közönséged ízlését.


Fordítsd a javadra ezeket az értékes információkat, és készíts olyan tartalmat, amit szemmel láthatóan szeretnek az olvasóid. Mi a végső következtetés? Hát az, hogy írj minél többet, értékeset, egyedit. vagy ha nem tudsz, vagy nincs kedved, akkor bízz meg egy szövegírót.