2013. augusztus 1., csütörtök

SEO szövegíró tippek a láthatóbb tartalomért

A blogolás egészen új dimenziókat nyitott meg az online reklám területén is, ráadásul a legtöbben nem kizárólag a haszon  céljából blogolnak, hanem azért, mert örömüket lelik benne.

A SEO szövegírás fontos területe a blogolás, legyen az saját blog, vagy vendégposztolás másoknál.

Persze, néhány extra olvasóra senki sem sem mondana nemet. Ha szeretnéd növelni oldalad látogatottságát, fogadd meg ezt az öt seo szövegíró tippet:

1. Használj saját domaint, egyedi URL-t!

Népszerűek az ingyenes wordpress és blogeres felületek, de keresőoptimalizálás szempontjából jobb, ha az oldalad nem egy másik domain aloldalaként jelenik meg – így ugyanis a különböző keresőmotorok sokkal nehezebben találnak rá bármilyen információra, hiszen az el van rejtve egy hatalmas olvasztótégely aljára. Persze vannak, akik szerint a blogportálokon jobban teljesíthetnek a tartalmak, de én nem találkoztam ezzel.

Saját URL-t vásárolni egyáltalán nem nagy tétel, egy domain regisztráció tárhellyel együtt is 10 ezer alatt kihozható, és a jobb Google találat reményében igazán megéri azt a pár ezer forint befektetést. Azt is javaslom, hogy használj mindig az országnak megfelelő domaint, tehát itthon a .hu. Maga a domain lehetőleg ne legyen több 10-12 karakternél, csak ha valami nagyon speciális és értelmes, akkor.

2. Használj kulcsszavakat!

Egy kis kutatással azonnal kiderítheted, mik a számodra a legmegfelelőbbek. A Google Adwords kulcsszóválasztója például ingyenes és jól használható: csak írd be azt a néhány kulcsszót, amit megfelelőnek gondolsz, és program azonnal további javaslatokat ad, ráadásul azt is megtudhatod, hogy ezekre a szavakra, kifejezésekre hányan keresnek és hányan hirdetnek – vagyis mekkora a konkurencia.

Céges blog írás előtt használd ezeket a kulcsszavakat lehetőleg a címekben, címkékben és a szövegben is, de ne vidd túlzásba, mert az élvezhetetlenné teszi a szöveget, ráadásul a Google is észreveszi, és megbüntethet a csalásért.

3. Írj jól! Tulajdonképpen ez a legfontosabb.

A szépen, világosan megfogalmazott, adatokkal alátámasztott, megbízható és hasznos információt az emberek megosztják, ez pedig újabb és újabb olvasókat generál. Győződj meg róla, hogy csak hiteles forrásból származó információkat kezelsz tényként, és a szövegedben nincsenek nyelvtani vagy helyesírási hibák! Azt mondanom sem kell, hogy egyedi legyél, ne másolj sehonnan!

4. Használj hivatkozásokat, linkeket!

Helyezz el hivatkozásokat a saját oldaladon, és gondoskodj róla, hogy más, hasonló tartalmakat gyártó oldalakon is megjelenjen az oldaladra mutató hivatkozás. Ez már önmagában is nagyobb olvasottságot generálhat, de az oldaladra mutató linkek a keresőmotorok munkáját is segítik, így jobb Google találatokat kaphatsz.

5. Ami egyszer bevált, beválik legközelebb is

A Google Analytics segítségével nyomon követheted, milyen típusú tartalmakat olvastak a legtöbben, melyikre érkeztek a legtöbben a közösségi oldalakról, milyen keresőszavakra, milyen időpontokban voltak kíváncsiak az emberek. Megtanulhatod a közönséged ízlését.


Fordítsd a javadra ezeket az értékes információkat, és készíts olyan tartalmat, amit szemmel láthatóan szeretnek az olvasóid. Mi a végső következtetés? Hát az, hogy írj minél többet, értékeset, egyedit. vagy ha nem tudsz, vagy nincs kedved, akkor bízz meg egy szövegírót.

2013. május 24., péntek

Hogyan lehet sikeres weboldalad marketing szövege?

Marketing szövegírás KKV-nek
Létrehozni egy teljesen új weboldalt, egyszerre izgalmas, inspiráló,  idegtépő és persze rengeteg marketingmunkával jár. Főleg, ha azt akarod, hogy tényleg sikeres is legyen. 

Ha megnézed a nagyobb üzleti vállalkozások honlapját, akkor láthatod, hogy egy oldal lehet figyelemfelkeltő, innovatív és egyedi, és lehet egész egyszerűen zsúfolt és unalmas.
Hogyan lehet a jó tartalmat megírni, mi kell hozzá?


Vajon milyen szöveg szükséges egy kisvállalkozásnak ahhoz, hogy sikeres weboldala legyen?

A nyitóoldal, avagy az első benyomás:

Ezzel az oldallal találkoznak először a látogatók, ezért nagyon fontos, hogy minden fontos információ szerepeljen rajta. A cég neve és logója mindenképpen szerepeljen itt, és csinálj egy bemutatkozó fület is, ahol röviden bemutatod cégedet és annak tevékenységét.
Oldalsávban sorakoztasd fel logikusan menüpontokban az oldal tartalmát, úgy, hogy a felhasználó számára könnyű legyen a tájékozódás. Lehetőleg úgy helyezd el ezeket, hogy a látogató a kurzor mozgatásával minden információhoz egyszerűen hozzáférhessen.

Marketing szövegírás első lépés, bemutatkozás; hatékonyan, rólad

Jellemezd a céged, tevékenységed és a küldetésed. Magyarázd el, mit és hogyan csinálsz, és, hogy a lehetséges ügyfélnek ez miért jó. Mutasd be a szervezeti felépítést és a munkatársaidat is. Fotókkal és grafikákkal szemléltesd mondanivalódat, hogy minél jobban megértsék azt, amit mondani akarsz. Mutasd meg hogyan dolgozol, és az elérhetőségedet – legalább egy telefonszámot, vagy e-mail címet – mindig adjad meg.

Termékek és szolgáltatások

Ezen az oldalon mutasd be röviden minden termékedet, jellemezd szolgáltatásaidat. Minden egyes tételhez írj információt, ha kell árat is, hogy az esetleges vásárló minél részletesebben tudjon tájékozódni. Így jobban fog bízni benned.

Az elégedett ügyfél a legjobb ajánlólevél

Csinál egy olyan aloldalt, ahol az elégedett ügyfelek véleményét mutatod meg. Egy-két dicséret és ajánlás sokkal hitelesebbé teszi a munkádat. Az oldalra látogató potenciális vásárló kifejezetten szeret véleményeket olvasni.

Elérhetőség, kapcsolatot

Sorolj fel minden lehetőséget arra, hogyan vehetik fel Veled a kapcsolatot. Cím, telefonszám, fax, e-mail cím mindenképpen szerepeljen ezen az oldalon. Ha van Facebook. LinkedIN, Twitter oldalad azt is tüntesd fel.

Jól mutat az oldaladon, ha van...

•Oldaltérkép, amely segíti az ügyfelet abban, hogy gyorsan és egyszerűen megtaláljon Téged.
•Blog, amely még személyesebbé teheti az oldalad. Nem kell hosszú bejegyzéseket írni, mert könnyen elkalandozik a vásárló.
•GY.I.K: ha a vásárlóid hajlamosak sokszor ugyanazt megkérdezni, érdemes egy ilyen fület is csinálni. Ezzel időt takarítasz meg, és a vásárlók is értékelni fogják, hogy rögtön megkapják kérdésükre a választ.
•Eseménynaptár; ha szoktál eseményeket szervezni.

Ha webáruházad van akkor szükséged lesz...

•Kosár lista : így az emberek több tételt is tudnak egyszerre vásárolni.
•Visszatérő fül: hogy könnyebben elérhessék a termékeket, szolgáltatásokat, ne kelljen folyamatosan keresgélni.
•Adatvédelem: biztosítsd vásárlóidat arról, hogy adataik biztonságban vannak.

Ezek az oldaltípusok szövegírás szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek. Ha jó és friss a tartalom, akkor a forgalmad is sokat javulhat.