2012. augusztus 16., csütörtök

Szövegírás a legjobbaknak


A kereskedelmi szövegek jelentős része igyekszik az olvasó valamelyik problémáját megoldani, segítséget, útmutatást adni, azonnali megoldásokat kínálni. Rosszabb esetben természetesen csak árut, vagy szolgáltatást direktben, aztán aki gondolja, azzal továbblépnek, a többi pedig „ süket” volt a témára.

Nos, ez nem mindig van így. Bár a hazai szövegírás trend a direkt tukmálás felől kezd átmenni a problématudat feltárása felé, sokszor még mindig nem érhet el eredményt a hallgatóság egy igen jelentős részénél. Az elégedetteknél.

Ezek Magyarországon kevesebben vannak, hiszen a jól bejáratott pesszimista, óvatoskodó közönséget könnyebb problémákkal, hiányosságokkal megfogni, ha marketing szövegírásról van szó. Amiről most beszélek, az főleg Amerikában terjed, de sok tekintetben az itteni helyzethez is adaptálható.

Tehát, mi van azokkal, akik elégedettek, akiknek nincs problémájuk az adott téren és észvesztve kapcsolnak el onnan, ahol problémákat akarnak elsózni nekik. Ők kösz, jól vannak és kész!

Hogy kik ők, honnan lehet felismerni őket?
Ha megkérdezek 100 embert, hogy mennyire jól tud autót vezetni, akkor a többség kicsivel az általa vélt átlag felettire taksálja a saját képességeit. Nem átlagosra, annál picikét jobbra, hiszen ez van az énképében. Nos, ezzel nem szabad vitatkozni, a szövegírónak. Soha nem szabad az emberek fejében élő képet lerombolni. Az átlag feletti tudáshoz azonban nem passzolnak a felvázolt problémák és így a tuti megoldásokra sem lesznek ők vevők. Nekik gyönyörű a hajuk, szebb a kertjük a szomszédénál, tudják, hol a legjobb nyaralni és eredményesebbek a sportban is az átlagosnál.


Őket elismeréssel és ösztönzéssel lehet megfogni. Pl a ritkás, fénytelen és kócos haj alternatívájában nem ismernek magukra, mert tudják, hogy nekik nem ilyen van, így jobban járok, ha így fogalmazok: a hajad megőrzi ragyogását a termékkel, még egy áttáncolt este után is – mondjuk. Vagy a szomszédok is irigylik a kerted, de egyenesen belesápadnak ebbe az új teraszárnyékoló rendszerbe… Ugyanígy járnak el azok a sportszergyártók, akik a hobbieszközöket is professzionálisnak mondják, hiszen ki szeretne kocatúrázóknak való bakancsot, amatőr teniszütőt, vagy „éppenmostkezdtemmozogni” fitnessruhát?

Szövegíráskor tudni kell, hogy a sikeres és büszke embereknek csak egy kicsi hiányzik, az a kicsi, ami erősíti, még jobbá, szebbé, irigylésre méltóbbá teszi. A kereskedelmi szövegírásnak erre is kell gondolnia, hiszen a direkt marketing szövegek egy igen nagy célcsoportját alkotják.
Nos, ha Ön elégedett a weboldala cikkeivel, tartalmával, ha szereti Önt az egyre gyarapodó közönsége, akkor folytassa bátran, de próbálja ki egy kampány erejéig, hogy hányszoros szorzót tud mindehhez hozzátenni egy profi szövegíró!
Szövegírás segítség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése